A test jobb egyensúlya csökkenti a fáradságot és a talpfájdalmat, miközben javul a vérkeringés is
Ha előre hajolunk, megnő a nyomás a talp első felén, összenyomva ezzel az ott található ereket és kapillárisokat. Ennek hatására csökken a vérkeringés és a kötőszövetek energia ellátása. Ha ez a helyzet hosszabb ideig áll fenn, például állás közben, a sejtek elfáradnak és megjelennének az olyan nemkívánatos hatások, mint a fáradság, rosszullét, később pedig a fájdalom.
A MEDICOVI A40 talpbetétekben a víz hidraulikus nyomáshullámai segítenek szétosztani a talp felületén jelentkező terhelést, ezzel csökkentve azt, miközben az ott található erek is kevésbé nyomódnak össze. A nyomás szétosztásával és az ingadozás korlátozásának kombinációjával jelentősen javul a vérkeringés a talpban, ami csökkenti a fáradságot és a fájdalmat.
Így csökkenthető a láb, a lábfej és a talp fájdalma, illetve egészségügyi problémáinak száma.
Ugyanakkor a szenzoros idegek stimulációja segít felerősíteni a jeleket, amik megmondják a testnek, hogy hogyan legyen egyensúlyban, ezzel elősegítve a test apró, szinte észrevehetetlen ellenható mozgásait, ami az egyensúly megőrzéséhez szükséges. A lábfej körüli nyomás és az egyes területeken jelentkező összenyomódás így tovább csökken.
Termékek
A40

Egyetlen munka-talpbetét sem vetekszik a MEDICOVI A40 betét fájdalomcsökkentő képességével. Viselése főleg állómunka és járás esetén javasolt.